Fürgott néni
Emlékeimben úgy él, mint egy titokzatos öreg tündér. Rendkívül elegáns, aprócska hölgy volt. Neki és a férjének volt egy boltjuk a Zichy végén. Egy lámpa bolt. Annak ellenére, hogy lámpa bolt volt, mindig titokzatos félhomály uralkodott odabent. Gyönyörű lámpák voltak, régiek és különlegesek. Az egyik egy nagy ólomüveg berakásos gömb körül tekerődző krokodil volt gyönyörű vörös szemekkel. Később ezt apám meg is vette.
Emlékeimben úgy él, mint egy titokzatos öreg tündér. Rendkívül elegáns, aprócska hölgy volt. Neki és a férjének volt egy boltjuk a Zichy végén. Egy lámpa bolt. Annak ellenére, hogy lámpa bolt volt, mindig titokzatos félhomály uralkodott odabent. Gyönyörű lámpák voltak, régiek és különlegesek. Az egyik egy nagy ólomüveg berakásos gömb körül tekerődző krokodil volt gyönyörű vörös szemekkel. Később ezt apám meg is vette.
Hogy a bolt félhomályát ellensúlyozza a lakásban mindig ragyogó világosság volt. A napfény a világos színű bútorokon játszadozott. Mikor arrafelé mentem - és ez azért elég gyakran előfordult - soha nem mulasztotta el, hogy behívjon, leültessen és elémpakoljon sok-sok csecsebecsét, amikkel én nagyon szívesen eljátszadoztam. Ő pedig csak nézte csöndben, hogy hogyan játszom. Nem volt gyerekük, talán ez lehetett az oka ennek a csöndes, vágyakozó szemlélődésnek.
Aztán Fürgott bácsi meghalt és Fürgott néni megváltozott. Visszahúzódó lett és a lakás is besötétedett. Olyan lett, mint a bolt. Titokzatos és félhomályos.
Aztán ő is elment. Csendben, elegánsan, ahogyan élt.
A Katz-család
A család nagyon vallásos, orthodox zsidó család volt. Katz bácsi, apró, vékonyka ember, vidám, mindig mosolygó, örökmozgó. (Mélységes szeretettel viseltetett a a finom füstölt házi szalonna iránt) A felesége és az anyósa parókát hordott. Anyósát csak úgy emlegette "a vénasszony". hetente egyszer, este bekopogtatott a konyha ajtónkon. Nagyapám kinyitotta neki, a köszönés után rögtön az volt a kérdése:
- Hegedűs bácsi, van-e még abból a jó kis szalonnából?
Mindig volt.
Nagyapám betessékelte, leültette az asztalhoz, háttal az ajtónak, hogy ne lássák kívülről, mi történik odabenn. Addigra nagymama is kinn volt már, kenyeret vágott, hagymát pucolt, szalonnát tett az asztalra és Katz bácsi jóízűen elfogyasztotta az elétett egyáltalán nem kóser ételt. Megivott rá egy pohár bort, - amit nagyapa töltött, míg Katz bácsi evett - megköszönte, valamiféle áldást mormogott, majd felállt és széles mosollyal, kezét az ég felé tárva ezt mondta:
- Hegedűs bácsi, Hegedűs néni, az Örökkévaló látta, hogy mit tettem, de Ő jóságos és nem mondja el senkinek. Kérem, ne mondják el a vénasszonynak, mert letekeri a fejemet.
Jó éjszakát kívánt és az udvar homályában hazament.
Szerettem átmenni hozzájuk. Az ő ajtajuk is mindig nyitva állt a számomra. Csodálatos történeteket hallottam tőlük is. Mózesről, a ketté választott tengerről, a sivatagi bolyongásról, a megtalált hazáról. Jeruzsálemről, a Szentélyről, Dávidról és Salamon királyról és a gyönyörű Sába királynőjéről.
Volt két gyerekük, Éva, az idősebb és Ervin. Mondanom sem kell, hogy Ervinbe fülig szerelmes voltam az én öt éves szívem minden szeretetével szerettem. Valószínű azért, mert sokat játszottunk és ő soha nem cibálta meg a copfjaimat.
Aztán jött 1956 és ők elmentek. Talán Izraelbe, talán Amerikába. Attól féltek megint bujkálniuk kell. A pincében, a padláson, a lichthofban. Soha többé nem hallottam felőlük. de a rájuk való emlékezés mindig mosolyt csal az arcomra.
Róluk sajnos nincs egyetlen fotóm se, de ha becsukom a szemem még most is látom, ahogy ülünk négyen, náluk az asztalnál és marokkózunk .
Halmos néni és Halmos bácsi
Halmos néniék is valamikor az 1920-as években kerültek Budapestre. Ők Munkácsról jöttek. Halmos néninek volt három gyereke a Nusi, a Gyuri és a Vera. Mindegyik jóval idősebb volt, mint én, nem is nagyon foglalkoztak velem. Ámde Halmos néni, ő volt a második pót nagymamám. Hozzá bármikor bekopogtathattam - a csengőt még nem értem el -
Halmos néniék is valamikor az 1920-as években kerültek Budapestre. Ők Munkácsról jöttek. Halmos néninek volt három gyereke a Nusi, a Gyuri és a Vera. Mindegyik jóval idősebb volt, mint én, nem is nagyon foglalkoztak velem. Ámde Halmos néni, ő volt a második pót nagymamám. Hozzá bármikor bekopogtathattam - a csengőt még nem értem el -
Halmos néni, bármennyi dolga is volt, mindig kinyitotta az ajtót és beengedett. Hol lekváros kenyérrel, hol finom libazsíros kenyérrel, hol meg isteni ropogósra sütött csörögével kínált. Nyáron gyümölcsöt kaptam, és hallgattam az ő meséit is. Munkács váráról, Rákóczi fejedelemről, Esze Tamásról, a kurucokról.
Halmos bácsinak volt egy trafikja a Nagymező utcában majdnem a Mozsár utca sarkán. Mikor nem figyeltek rám és el tudtam szökni nagyanyáim óvó-féltő tekintetei elől, meglátogattam Halmos bácsit a trafikban. Halmos bácsi szöges ellentéte volt Halmos néninek. Magas volt, szikár, hajlott hátú, ősz hajú, halk és kevés szavú ember volt. A trafikban mindig meleg volt télen és hűvös nyáron. A kellemes, fanyar illat, a sok ismeretlen dolog, mint mágnes vonzott a trafikba.
Halmos bácsi nem mesélt csak csendesen figyelte, hogy mit csinálok és miket mondok.
Halmos bácsi fáradt, megtört ember volt. A háborúban az utcán fogták el és elvitték munkaszolgálatra. Az arcán a mély redők, a szemében a szomorúság árulkodott az átélt borzalmakról.
Halmos nénit és a három gyereket a nagymamáék hol a pincében, hol a lichthofban, hol pedig a padláson bujtatták.
Óriási szerencsémre túlélték a háborút és én gazdagabb lettem velük és általuk.
Halmos nénivel az udvaron
Mitzi néni
Hivatalos nevén Rosenfeld Gyuláné. Mi volt a lánykori neve az az idők homályába vész. Nekem „csak" Mitzi néni volt. Az a Mitzi néni, aki Graz mellől érkezett valamikor az 1920-as években Magyarországra. Mint Kindermädchen – nevelőnő – mai divatos szóhasználattal élve babysitter dolgozott. Aztán szerelmes lett Rosenfeld Gyulába és férjhez ment hozzá. Ki volt Rosenfeld Gyula? Nem tudom, csak annyit tudok, hogy Mitzi néni élete végéig szerette. Rosenfeld Gyulát 1943-ban elvitték munkaszolgálatra, mert zsidó volt és soha nem tért haza és Mitzi néni soha nem tudta meg, hogy hol halt meg és hogyan a férje.
Mitzi néni soha nem tanult meg rendesen magyarul beszélni, de ez nem is volt érdekes, mert mindenki értette, hogy mit akar. Még akkor is, amikor keverte a németet a magyarral. Mulatságos volt és egyben megható is. Mitzi néni sokat mesélt az égbe nyúló havas csúcsokról – szűkebb hazája Tirol hegyeiről. Úgy tudott mesélni, hogy magam előtt láttam a szikrázóan kék eget és a vakítóan fehér hegycsúcsokat, a smaragdzöld legelőket, az apró faházakat. Még most is azt látom, amit ő mesélt.
Mitzi néni mindig vidám volt és soha nem volt fáradt. A nyári szünetekben, amikor az ovoda, majd később az iskola bezárt, magaköré gyüjtött néhány gyereket – köztük engem is – és kirándulni jártunk a budai hegyekbe. Kedvenc kiindulási helye volt Ságvári Liget, onnan mentünk egy kis erdei ösvényen le Hűvösvölgybe. És énekeltünk. Vidáman, hangosan. Fújhatott szél, eshetett eső, semmi nem volt akadály.
Mitzi nénitől kaptam az alapokat a és a biztatást nyelvek tanulásához.
Mitzi néni a ’70-es években elment, hogy hol pihen, nem tudom, de remélem, hogy vigyáznak rá az angyalok .
Ezt, csak úgy, mert eszembe jutott Mitzi néni.
No comments:
Post a Comment